Sandra Calligaro fotósorozata Afganisztánról

Sandra Calligaro 1981-ben született Franciaországban. A párizsi művészeti és fényképészeti tanulmányai után úgy döntött, hogy fotóriporterként folytatja pályáját. 2007-ben költözött Afganisztánba, ahol két nagyobb témával foglalkozott: a Kabulban élő heroin függő közösség, illetve az afgán migráció. A migrációt mind az országot elhagyók, mind pedig a "hátul maradók" szemszögéből is figyelte. 

2011-ben kezdett el dolgozni a "10 év után, Kabul" (10 years after, Kabul) fotósorozatán, amiben szeretett volna eltávolodni a háború sújtotta ország gyakran "gátlástalan és olykor már szinte pornográf" médián keresztüli  bemutatásától. Sandra koncepciója az volt, hogy az ott élő emberek, az ő és környezetük kapcsolatát, életük hétköznapi valóságát távolságtartóan és tisztelettel mutassa meg. 

"Munkámat a városnak ajánlom, a városnak, ami nagyon közel került hozzám, de igazán soha nem lesz a sajátom. Örökre idegen maradok, de mindvégig magaménak tudhatom a megtiszteltetést, hogy egy "vendég" lehetek Kabulban."